Vadludak

A lúd minden egyes szárny csapásával felhajtó erőt ad az őt követő madárnak. A V-alakzat miatt a csapat 71%-kal távolabb tud eljutni, mintha minden liba egyedül repülne. Ha egy lúd kiválik az alakzatból, azonnal érzi a magányos repülés erőfeszítését és a meg növekedett lég ellenállást. Ezért a lehető leggyorsabban visszatér csoportba, hogy ne keljen lemondani arról a hajtóerőről, amelyet az előtte repülő liba révén kap. Ha van annyi eszünk, mint egy libának, akkor együtt maradunk azokkal az emberekkel, akik ugyanazon cél felé tartanak mint mi. Készek vagyunk elfogadni a segítségüket és mi is készségesen segítünk másoknak. Amikor a vezér lúd elfárad, egy másik liba veszi át a helyét a menet élén. Mindig jobb váltogatni egymást a nehezebb munkánál és megosztani a vezetést. A ludakhoz hasonlóan mi is egymásra vagyunk utalva, legyen szó akár szaktudásról, különös képességekről, vagy a tehetségek, adottságok és anyagi eszközök összehangolásáról. A kötelékben repülő ludak rikoltó hangokat adnak ki az élen haladó liba bátorítására, hogy az tartsa a sebességet. Figyelnünk kell arra, hogy “odaszólásunk” bátorító legyen. Olyan körökben, ahol sok a buzdítás, akár a saját elvek melletti kiállásra, akár mások meggyőződésének támogatására, ott jól érzi magát az ember és épülni fog. Ha egy lúd megbetegszik, megsérül vagy lelövik, két másik is el hagyja a köteléket és követi lefelé, hogy segítse és védje. A szerencsétlenül járt mellet maradnak addig míg el nem pusztul, vagy ismét képes repülni. Csak azután csatlakoznak egy másik kötelékhez vagy megpróbálják utolérni sajátjaikat. Ha olyan okosak lennénk mint a libák, egymás mellé állnánk a nehéz időkben és utána is amikor már erősnek érezzük magunkat.

Itt a vége, repülj véle.