Egy öregember, egy fiú és a szamaruk együtt vándorolt. Már egészen közel értek egy városhoz, ahogy mindketten ott mendegéltek a szamaruk mellett.
Arra ment néhány iskolás gyerek, és kuncogni, vihogni kezdtek:
– Nézzétek ezeket a bolondokat! Ott van velük egy egészséges szamár, ők mégis gyalogolnak. Legalább az öregember ráülhetne a szamárra.
Az öregember és a fiú meghallották ezt:
– Most mi legyen? Az emberek nevetnek rajtunk, és nemsokára beérünk a városba, úgyhogy jobb ha úgy teszünk, ahogy ők mondják.
így hát az öregember ráült a szamárra, a fiú pedig követte őket.
Megint csak közel értek néhány emberhez, akik ahogy megpillantották őket, így szóltak:
– Nézzétek! Az öregember ott ül a szamáron, az a szegény gyerek meg gyalogol. Ez képtelenség! Az öregnek kellene gyalogolnia, a gyereknek meg a szamáron kellene ülnie.
Helyet cseréltek hát: most az öreg kezdett gyalogolni, és a fiú ült a szamáron.
Megint jöttek néhányan, majd így szóltak:
– Nézzétek ezeket a bolondokat! És milyen szemtelen ez a fiú, hogy ő ül a szamáron. Az öreg talán az apja, vagy a tanítója, aki mellette gyalogol. Ez ellenkezik az előírásokkal!
Mit kellene tenni hát? Mindketten úgy gondolták, csakis egy megoldás van: mindkettőjüknek rá kell ülni a szamárra, hát így is tettek. De megint csak jött egy-két ember, akik így szóltak:
– Nézzétek milyen kegyetlenek ezek az emberek! Az a szegény szamár majd kileheli a lelkét: két ember egy szamáron. Inkább nekik kellene cipelniük azt a szegény szamarat a vállukon.
Már majdnem elérték a városhatárt, amikor elértek egy folyóhoz és a rajta keresztülívelő hídhoz. Újra tanácskozni kezdtek:
– Jobb lesz, ha úgy viselkedünk, ahogy az itteniek jónak látják, különben őrülteknek fognak minket nézni.
Kerestek hát egy bambusznádat, azt rátették a vállukra, és úgy cipelték a lábánál fogva fellógatott szamarat. A szamár ellenkezni próbált, hisz a szamarakat semmire sem könnyű kényszeríteni. Megpróbált elszökni, mert ő nem akart a társadalomhoz alkalmazkodni, nem akarta azt csinálni, amit a többiek mondanak. De a két ember túlerőben volt vele szemben, a szamárnak tehát meg kellett adnia magát.
A híd közepére érve azután megint szembe találkoztak egy csapat emberrel, akik hamar körül is vették őket:
– Nézzétek ezeket az őrülteket! Soha nem láttunk még ilyen háborodottakat! A szamár arra való, hogy a hátára ülve közlekedjetek, nem pedig arra, hogy a vállatokon cipeljétek! Megőrültetek?
A szamár a nagy tömegtől egyre nyugtalanabbá vált, végül annyira izgatott lett, hogy leugrott, és a hídról a folyóba zuhant.
Végül az öregember és a fiú leballagtak a folyópartra, ám a szamár már sajnos halott volt.