Volt egyszer egy hölgy, aki amint felébredt egy napon és belenézett a tükörbe, azt vette észre, hogy csak három szál haja maradt. –žNos– – mondta magában – –žAzt hiszem, ma befonom a hajamat.– így is tett, és csodálatos napnak örvendhetett.
Másnap, amikor felébredt, és beletekintett a tükörbe, látta, hogy már csak két szál haja volt. –žHm.– – merengett – –žAzt hiszem, ma középen kettéválasztom a hajamat.– így is tett, s nagyszerű napot töltött el.
Következő napon, ahogy felkelt és a tükörben megnézte magát, látta, hogy csak egy szál haja volt. –žNos– – morfondírozott – –žMa lófarokban hordom a hajamat.– így is tett, és nagyon örvendetes napja volt.
Másnap, amint felkelt és meglátta magát a tükörben, látta, hogy egy szál haja sem maradt. –žHurrá!– – kiáltott – –žMa nem kell beállítanom a hajamat!–
Az élet nem arról szól, hogy várjuk, amint elül a vihar.
