Egy nagy termetű, keménykötésű szamuráj meglátogatott egy apró szerzetest.
– Barát – mondta neki az azonnali engedelmességhez szokott hangján -, taníts engem mennyről és pokolról!
A szerzetes felnézett a nagy erejű harcosra, és hangjában végtelen megvetéssel így válaszolt:
– Téged tanítsalak mennyről és pokolról? Téged semmiről nem tudnálak tanítani! Koszos vagy és bűzlesz! A pengéd rozsdás. A szamurájok szégyene vagy! Tűnj el a szemem elől, látni se bírlak! A szamuráj tajtékzott. Remegett a dühtől az arca elvörösödött, a méregtől nem jutott szóhoz. Kirántotta a kardját, és feje fölé emelte, hogy lemészárolja a szerzetest.
– Ez a pokol – szólt a szerzetes.
A szamuráj megrendült. Micsoda együttérzés! Ez a kicsi ember az életét kockáztatta, hogy neki tanítást adjon a pokolról. Hála és váratlan békesség töltötte el, és lassan leeresztette a kardot.
– Ez pedig a mennyország – mondta halkan a szerzetes.
