Van egy igaz történet egy kisfiúról, akinek a húga vérátömlesztést kellett, hogy kapjon. Az orvos elmagyarázta a kisfiúnak, hogy a húgának ugyanaz a betegsége, mint amiből a kisfiú két évvel ezelőtt felépült. A kislánynak úgy van esélye a túlélésre, hogy vérátömlesztést kapjon olyan valakitől, aki ezt a gyilkos kórt már legyőzte. így a kisfiú ideális donornak bizonyult.
– Adnál vért a kishúgodnak? – kérdezte a fiút az orvos. A kisfiú kicsit elgondolkodott, majd így válaszolt az orvosnak:
– A húgomért igen,doktor bácsi. Megtörténtek a szükséges vizsgálatok, és eljött a nagy nap. Betolták a két gyereket a kórterembe. Johnny erős és egészséges volt, Mary sápadt és sovány. Mikor tekintetük találkozott, Johnny biztatóan mosolygott Maryre. Mikor a nővérke beleszúrta Johnny kezébe a tűt, a mosoly lehervadt a kisfiú arcáról és némán figyelte, ahogy átfolyik a vére a csövön. Egy kis idő múlva Johnny reszkető hangja törte meg a csendet.
– Doktor bácsi mikor fogok meghalni? – kérdezte félénken. Az orvos csak ekkor értette meg, hogy miért tétovázott egy kicsit a gyerek, amikor megkérdezte tőle, hogy adna-e vért a testvérének. És azt, hogy milyen önfeláldozás volt ez a kisfiú részéről, hiszen ő valóban azt hitte, hogy meg fog halni ha ezt megteszi. Az életét adta volna oda a testvéréért.
– Ekkor elmagyarázta neki az orvos, hogy nem fog meghalni, viszont a testvére meg fog gyógyulni az új vértől.
