Néha úgy érzem …

Néha úgy érzem, idegen lény vagyok, amire nincs földi magyarázat. Lehet bár emberi formám, felegyenesedve járok, hüvelyujjam befelé áll, de elmém megzavarodott. Olyan vagyok, mint egy mondat kiegészí­tése egy szigorúan pontozott világban. Körülöttem a világ olyan nekem, mint egy őrült közös álom. Az emberek vég nélküli özöne, mint a hangyaboly úgy mozog az autópályán. Mobiltelefonok, számí­tógépek, digitális kijelzők… A –žpénzben hiszünk–, a boldogságot ott találjuk, ez az elterjedt felfogás; ahogyan a génmódosí­tott, besugárzott Big Mac lett valamiért az étel szimbóluma. Az erkölcsöt törvény szabályozza, a börtönök zsúfoltak, a vallást intézményesí­tették, a nyereségre hajt minden tevékenység, kormányunknak fizetünk, hogy parkolhassunk az utcán.
A háború hozza mindenek közül a legtöbb pénzt, mind tudjuk, hogy a rakétaverseny a kisebbségi érzésből jön. Politikusok és prostituáltak, ők együtt jól megvannak. Vajon beszélnek az időjárás furcsa változásáról? Ezt a kormányt emberek hozták létre, emberekből, emberek javára, de mindenki úgy érzi, hogy egy óriási nyí­lt seb, többé már nem képviselnek bennünket. Amikor az Elnököt vádoljuk az ország csapásaiért, az olyan, mintha bábuval kiabálnánk, mert hamisan énekel. Ki rángatja a zsinórokat a függöny mögött?
Milliárd ember ül a tévét bámulva, a szobában, ahol szerintünk élnek, de számomra az élet a szeretet, és mivel nincs szeretet szoba, leülök egy fa alá a fűre, arról álmodva, hogy milyen volt régen. Az ipari forradalom előtt, amikor még nem voltak szennyezettek a folyók és az óceánok és az égbolt, a Parkinson-kór és a kerge marhakór előtt, az olyan hamis elképzelések zűrzavara előtt, mint a felhőkarcolók, a fából készült papí­r, a föld megerőszakolása, amit a Monsanto és a Dupont még mindig elkövet.
Ez volt előttünk, amikor a bölények szabadon vándoroltak, az indiánok otthona az erdő volt, a természet volt az Isten, a mennyország pedig itt és most volt. El tudod képzelni a tiszta vizet, ételt és levegőt, a közösségi életet állatokkal és törődő emberekkel?
Felelősnek mered érezni magad minden egyes kifizetett dollárért, amivel a gazdag embert még gazdagabbá teszed? Vagy a sarkadra állsz, és azt mondod, forradalmat akarsz, közösségi fejlődést, a megoldás része akarsz lenni. Talán összefutunk valamikor.
Woody Harrelson