ílmomban látogatóban jártam ….. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
– Az én időm végtelen, mindenre
jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
– Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást,
majd visszvágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is
feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá,
hogy visszanyerjék egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt,
hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent
sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy
halnak meg, mintha sose éltek volna.
– Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
– Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet.
Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit
szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják
meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest
legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a
legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket
ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek
begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján
kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek,
de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy
bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti
ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni,
hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Å pedig így válaszolt:
– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük.
