írd homokba, vésd kőbe

Két barát sétált a sivatagban. Utazásuk egy pontján vita kerekedett közöttük, és az egyikük lekevert egy pofont a másiknak. Bár fájt neki, anélkül, hogy mondott volna valamit, a homokba í­rta: –žMa a legjobb barátom felpofozott.–Â 

 

Haladtak tovább, amí­g rá nem leltek egy oázisra, és úgy döntöttek, ott megfürdenek. Aki az imént kapott egy pofont, beleragadt a sárba, és fulladozni kezdett, azonban a barátja megmentette az életét. Miután magához tért a fulladásból, belevéste egy kőbe: –žMa a legjobb barátom megmentette az életemet. 

 

A barátja ekkor megkérdezte tőle: –žMiután megütöttelek, a homokba í­rtad, most meg egy kőbe vésted, mi történt. Miért?– A másik í­gy válaszolt: –žAmikor valaki megbánt minket, azt homokba kell í­rnunk, hogy a megbocsátás szele hamar eltüntesse. Azonban ha valaki valami jót tesz velünk, azt kőbe kell vésnünk, hogy a szél sose pusztí­thassa el.–