Hol rontottam el?
Férfi: Hol rontottam el Mester?
Mester: Mindenhol fiam!
F: Az hogy lehet, úgy érted mindent rosszul csináltam? Az nem lehet, én megtettem mindent.
M: Nem fiam, te tettél, de épp a “mindent– nem tetted meg!
F: Hogy érted ezt?
M: Anyát akartál, fiam, megkaptad! Mond mit jelent szerinted az hogy anya?
F: Hát…, aki elvégzi a háztartást, ellátja a gyerekeket meg ilyesmi.
M: Hát ez az látod, nem ezt jelenti! A nőt jelenti fiam aki szerelmével táplálja a családot! De a tüzet nem csak őrizni, de táplálni is kell! S Te nem törődtél a fényével!
F: Na, de mi lett a szerelmével?
M: Megölted!
F: Ééén? Én öltem meg? Az nem lehet, én szerettem!
M: Valóban? Akár egy háztartási gépet! S pont úgyis birtokoltad! Gondolod egy házassághoz elég ez?
F: Na, de hol hibáztam, Mester?
M: Megfeledkeztél róla fiam, hogy ott él benne a lélek! Mert a nő szerelme a lelkéből fakad! Három kör egymás körül: lány, a belső kör, nő a középső, s anya a legkülső. Te csak az anyát szeretted, de közben megfeledkeztél a nőről! S egyáltalán nem érdekelt a benne élő lány, a tiszta gyermek! Te voltál az ő tükre, de te önmagaddal voltál elfoglalva, ahelyett hogy ő vele foglalkoztál volna! Neked csak az anya kellett, de nő nélkül nincsen anya, s ha elhal a gyermek, kihuny a szerelem tüze! Magára hagytad, elfordultál tőle, s lassan halkul, elsorvadt a lángja a fénye!
F: De mit tegyek most Mester?
M: Figyelj, s tanulj tőle!!
F: Én tanuljak tőle? De hát én vagyok az erő, mit tanulhatnék egy gyenge nőtől?
M: Ezt fiam. Gyengédséget! Mert ez az ő ereje. A szíve! Messze felül van ez a te erődtől!
F: De hogyan tehetném ezt Mester?
M: Mondtam már! Figyelj! Figyeld és csendesedj el! Kérdezd és hallgasd! Ne, te legyél a fontos, hanem ő! Ismerd meg. Nem csak kívül, belül is! Mire vágyik mit kíván, mit szeret! S hagyd el a kifogásaid!
F: Na, de Mester én nem fogom feladni önmagamat!
M: Akkor bizony elvesztél fiam. Mert ő a te forrásod, ő az aki téged táplál, s őnélküle te csak félember vagy! Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod minden nőben él a fény, csak egy üres tükör maradsz! Tehát te döntöd el megtöltöd-e tükrödet a tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad! Engedd meg, hogy megmutassa magát neked, szeresd, óvd, és öleld, hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked fiam, a gyönyör kapuját! Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, s tudása azért adatott hogy tápláljon, s erőssé tegyen téged, ha te befogadod. De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad! S ő felemel téged, fiam azért hogy te is emelhesd őt! így működik! Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess! S óvd mit a legbecsesebb ékszert, mert ő a te igazi kincsed! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved!
F: Köszönöm, Mester! Tehát ez a minden, a lelke, a forrása! így lesz! Királynővé teszem a nőmet, s a királya én leszek!
Mondá a Mester: S azt hiszitek ez mese? Pedig nem az! Ez az igaz szerelem, ahol a nő a föld, s a férfi az ő napja, hiszen a földben van elültetve a mag, benne él minden évszak és virág, s az új élet belőle fakad, de mit ér a föld s a mag, a nap fénye nélkül, s mit ér a nap fénye a föld nélkül, ahol fű, fa, virág a nap fényét szomjúhozza? S mit ér a föld, ha a nap fénye elpusztít minden növényt, s helyén csak kopár sivatag marad?
