Éjszakai álom és éber álom

Egyszer egy király kora reggel összehívta a minisztereit és azt kérdezte tőlük: „Éjszaka volt egy nagyon élénk álmom. Pillangóként virágról virágra szálldostam és nektárt ittam. Olyan tisztának és valóságosnak tűnt az álmom, hogy most komolyan kételkedem abban, hogy vajon én egy király vagyok, aki azt álmodta, hogy egy pillangó, vagy pillangó vagyok, aki most azt álmodja, hogy király?” 

Az álmok mindennapos jelenségében áll az egyik legnagyobb emberi rejtély. Mi az álom? Vajon valós-e? Ha nem, akkor egy rémálom miért gyakorol igazi hatást a testre, hogy közben megizzadunk, levegő után kapkodunk, ami csak akkor történik, ha tényleg loholunk, féltve életünket? Lehetséges-e, hogy éberen töltött életünk is csak egy álom? 

Ha visszatekintünk egy elmúlt álombéli tapasztalatra és ébren töltött életünkre, találunk-e lényegi eltérést? Mindkettőnek vége szakadt és mást már nem tehetünk, mint hogy emlékezünk rájuk. Azért nevezzük álomnak azt, amit alvás közben tapasztalunk, mert véget ér, amikor felébredünk. Vajon a halál is olyan lesz-e, mintha felébrednénk egy álomból, amit most ébrenlétnek tapasztalunk? 

Ha mélyen elgondolkodunk az álmainkról, azt jelzik számunkra, hogy különbözünk a testünktől. Amikor álmodunk, a testünk az ágyon hever, nem tapasztal semmit fizikailag. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy kerget minket egy tigris, vagy egy hercegnővel múlatjuk az időnket. Ez azt jelenti, hogy én – az érzelmek tapasztalója – nem ez a test vagyok. 

A védikus szentírások szerint a tudat 4 állapot között ingadozik: jagruti (normál ébrenlét), svapna (álom), susupti (mély álomtalan alvás) és samadhi (isteni megvilágosodás). Valódi önazonosságunkat, mint lelkek, Isten szeretett gyermekei, csak a samadhi állapotában tapasztalhatjuk. Jelenleg habár fizikailag ébren vagyunk, lelki szempontból szunnyadunk. 

Ezért, hogy válaszoljunk a király kérdésére: Ő Isten lelki gyermeke, aki azt álmodja magáról, hogy király (jagruti). Ezen az álmon belül van egy másik álma, melyben ő egy pillangó (svapna). 

Egy alvó ember még a ragyogó nap létezését is képtelen észlelni, habár a nap tartja fenn az ő életét. Ehhez hasonlóan, mivel lelki értelemben véve alszunk, nem tudjuk Isten létezését és szeretetét megtapasztalni, bár Ő Maga tartja fenn az életünket azáltal, hogy hőt, fényt, levegőt, vizet és élelmet biztosít számunkra. De ahogy egy alvó ember is csak valamilyen hangra ocsúdhat fel, úgy mi is csak egy lelki hangvibráció segítségével térhetünk magunkhoz lelki szendergésünkből, ami nem más, mint Isten szent neve. Ezért énekeljük és ébredjünk fel a halhatatlan szeretettel teli, minket megillető örömteli életre.