Volt egyszer egy lelki tanító mester, akinek az egyik tanítványát Aruninak hívták.
Egy szép nap guruja a következő kéréssel fordult Arinihoz:
– Kedves tanítványom, a rizsföldön átszakadt a gát. Menj, állítsd meg a vizet!
A rizsföldeken a gát nem olyan hatalmas, legfeljebb fél méter magas, de ha átszakad, akkor egyre nagyobb lesz a rés, egyre jobban ömlik a víz. Aruni elindult, de mire odaért, már ömlött, zuhogott az áradat. Tudta, ha a rizsföldről elszökik a víz, akkor kiszárad a mező, oda a termés. Aruni hiába tett oda egy-két gyeptéglát, néhány földgöröngyöt, rögtön magával vitte a sodrás. Olyan nagy volt már a rés, hogy nem maradt más hátra, minthogy Aruni saját testével torlaszolja el az áradat útját. Ahogy ott feküdt, közben kezével kaparta le a sarat és maga mögé tette, hogy erősítse a gátat. így állig betemette magát, épp hogy csak levegőt kapott, de a víz elállt.
Leszállt az este, s lelki tanító mester észrevette, hogy Aruni még nem jött vissza.
– Hol van Aruni? – kérdezte a többieket.
– Ó, mester, elküldted, hogy állítsa meg a vizet, de azóta még nem jött haza.
– Nem jött haza? Hisz nem olyan nagy munka az! Nézzük meg, mi van vele!
Fáklyát ragadva kimentek a földekre, s keresni kezdték a fiút:
– Aruni! Aruni, hol vagy? – kiáltozták.
Azután megtalálták, ahogy ott feküdt, betemetve a gátba.
– Óh, mester – szólt Aruni – , nem tudtam hazamenni, mert a víz … Csak így tudtam megállítani.
A mester nagyon megörült:
– Fiam, megáldalak! Szálljon rád a Védák összes tudománya! Mivel annyira odaadó vagy, hogy akár életed árán is eleget teszel feladatodnak, meg fogod ismerni a Védák minden titkát!
