A remény hal meg utoljára

Volt egyszer egy férfi, aki azon volt, hogy feladjon mindent.
Otthagyta az állását, a párját és el akarta dobni az életet magától.
Elment az erdőbe, hogy még egyszer utoljára elbeszélgessen Istennel.
– Istenem! – szólí­totta meg.
– Tudnál nekem mondani valami jó okot arra, hogy ne szálljak ki ebből az egészből?
Isten meglepő választ adott:
– Nézz körül itt. Látod a páfrányt és a bambuszt?
– Persze! – válaszolta a férfi.
– Amikor elültettem a páfrányt és a bambusz magot, nagy gondot fordí­tottam rájuk. Biztosí­tottam számukra a fényt, a vizet. A páfrány gyorsan kihajtott. Ragyogó levele befedte a talajt. A bambusz magjából azonban semmi sem hajtott ki. Mégsem hagytam magára a bambuszt.
A második évben a páfrány még gyönyörűbb és dúsabb lett. A bambusz magjából még mindig nem hajtott ki semmi sem. Mégsem hagytam magára a bambuszt.
A harmadik és negyedik évben se hajtott ki a bambusz. Mégsem hagytam cserben.
Aztán az ötödik évben egy pici hajtás nőtt ki a földből. A páfrányhoz képest parányinak és jelentéktelennek tűnt. Hat hónap alatt a bambusz harminc méteresre nőtt. Öt évet töltött a gyökérzet növesztésével. A gyökerek tették erőssé és biztosí­tották számára azt, amire a túléléshez szüksége volt. Egyetlen teremtményemet sem állí­tom olyan próbatétel elé, amellyel nem tudna megbirkózni.
Ezután í­gy folytatta:
– Tudtad, hogy amí­g küszködtél, valójában gyökeret növesztettél? Nem hagytam magára a bambuszt. Téged sem foglak cserben hagyni. Ne hasonlí­tgasd magadat másokhoz. A bambusznak más a célja, mint a páfránynak. Mégis mind a kettőnek a jelenléte megszépí­ti az erdőt. Eljön majd a te időd, amikor magasan szárnyalhatsz.
– Milyen magasan? – firtatta a férfi.
– Milyen magasra nő a bambusz? – kérdezett vissza Isten.
– Amilyen magasra csak tud?
– Igen. – felelte. – Emelkedj olyan magasra, amilyen magasra csak tudsz.
A férfi otthagyta az erdőt, és mindenkinek elújságolta a történteket.
– Ne hajtogassátok az Úrnak, hogy milyen nagy kelepcébe jutottatok, inkább dicsőí­tsétek őt azért, hogy mindenkit képessé tett arra, hogy beteljesí­tse a saját sorsát.
A.C.Bhaktivedanta Swami Praphupada csak az élete alkonyán jött Nyugatra, hogy elkezdje a küldetését és beteljesí­tse a lelki taní­tómestere utasí­tását. Mielőtt azonban eljött volna, éveken át készült rá: imádkozott, í­rt és meditált. így eresztett mély gyökereket ahhoz, hogy létrehozza a Krisna-tudat világszerte elterjedt mozgalmát, mely a jóslat szerint 10 000 évig meghatározza ennek a világnak az arculatát.