Az ötödik század végén Egyiptomban, a korai szerzetesség szülőhazájában remetei közösségben élt néhány szent életű személy. Panephoban a bölcsességéről híres József atya tanított.
Egy alkalommal Poimén atya, aki éppen látogatóban volt nála, megkérdezte őt:
– Mit tegyek, ha rám törnek a szenvedélyek?
Az idős atya így válaszolt neki:
– Engedd de őket, és harcolj meg velük!
Poimén atya megköszönte a választ, s nem sokkal később vissza is tért lakhelyére, Szkétiszbe.
Telt-múlt az idő, s egy nap thébai vendég érkezett Szkétiszbe. Este így szólt a testvérekhez:
– Megkérdeztem József atyát: “Ha közeledik hozzám a szenvedély, ellenálljak neki, vagy engedjem be?”
– Mit válaszolt a bölcs atya? – érdeklődtek a többiek.
– semmi esetre se engedd de a szenvedélyeket, hanem azonnal hárítsd el őket!
Amikor Poimén atya meghallotta, hogy József atya ezt a választ adta a thébainak, azonnal felkerekedett, elment Panephóba, és így szólt az idős szerzeteshez:
– Atya! Feltárom előtted gondolataimat. Úgy érzem, ellentétes a tanításod. Ugyanarra a kérdésre nekem mást mondtál, mint a thébainak, aki nemrég nálad járt. Megzavarodtam, s most nem tudom miként vélekedjem. Kövessem a tanácsodat, vagy arra hallgassak, amit később mondtál, hátha az az igaz?
Erre így szólt hozzá az idős atya:
– Nem tudod, hogy szeretlek?
– De igen.
– Nem arra kértél, úgy beszéljek veled, mint saját magaddal?
– így van, így igaz.
József atya ekkor ezt mondta:
– Ha ugyanis bejönnek a szenvedélyek, te pedig a harcban csapásokat adsz nekik és kapsz tőlük, akkor tapasztaltabbá válsz, edzettebbé tesz téged a küzdelem. Gondolod, hogy mindenki egyforma? Mindenki ugyanúgy viselkedne egy ilyen esetben? Vannak mások is, akiknek még az sem használ, ha a szenvedélyek csak közelednek is hozzájuk, azonnal el kell fojtaniuk őket, különben nagy kárát látná lelki életük.