Egyéb

Egyéb

Finomságok Kavalkádja

Végre megvalósult dédelgetett tervünk  –  amiért sokat dolgoztunk és imádkoztunk  –  október  13-án  9.30-kor első alkalommal megnyitotta kapuját a  „Finomságok Kavalkádja”  egészséges életmódot népszerűsítő közösségi programunk.

Partnerünk, a Kolozsvári téri Waldorf Általános Iskola  és  Gimnázium  biztosította a helyszínt. Mindkét emeletét átengedte a bemutatóknak és érdeklődőknek, amit tökéletesen be is népesítettünk. Eredetileg október 6-ra terveztük az eseményt. Az önkéntesek egy havi összehangolt kemény munkájával készültünk. Többek kérésére végül egy héttel később vált valóra. A meteorológia ugyan esős időt jósolt, de az égiek mellénk álltak. A nap vidáman sütött  „felmelegítette” a szíveket és a légkört is. A rendezvény jó, baráti hangulatban indult és zajlott.

A megnyitó után rengeteg program várta az érdeklődőket. Mindent lehetett, csak unatkozni nem. A porta mellett felállított standnál az érkezőket marcipános alapú kókuszos süteménnyel fogadtuk, melyek hazánk nemzeti színeiben pompáztak, és a Szívesség Közösség felajánlásával kerültek terítékre. A látogatók emellett ajándékként a Kanálforradalom jelképét kapták, ami egy mosolygós kiskanál volt, origami papír szívecskével díszítve.

A portát elhagyva a vendégek a  földszinti alulába, a fesztivál sűrűjébe toppantak. Itt az egyik meglepetés a gyerekek számára varázsolt játszóház volt. A gyerkőcök kézműveskedhettek és próbára tehették kreativitásukat. Nagy sikere volt a gasztro-mókázásnak:  amikor saját kezűleg készítették el a sajtos pogácsájukat –  nagy vidámság és örömködés közepette  –  az önkéntesek segítségével. Majd „megették amit főztek, (sütöttek) maguknak”.

A felnőttek kiállításról kiállításra sétálva ismerkedhettek meg a meghívott kiállítók szellemiségével, azzal hogy milyen termékekben és szolgáltatásokban közvetítik ezt a fogékony emberek felé;  milyen felvilágosító, egészségnevelő tevékenységet folytatnak;  hogyan kapcsolódik mindez a mi szellemiségünk,  élet- és táplálkozás-filozófiájához. További élményszerzésre adtak alkalmat a tantermekben berendezkedve igénybe vehető masszázsok és mentálhigiénés beszélgetések.

A földszinten közreműködő kiállítók: a Piszkei ÖKO,  Biocity bolt, Biopiac, Asztrológus,  Herbalance, és  Kristályvásár is volt, mindannyiójukat nagy érdeklődés övezett.

Az első emeleten  az illatok is hozzájárultak az érdeklődés felcsigázásához, ugyanis itt kaptak helyet a főzőbemutatók és a torkoskodásra csábító ételkóstolók. Csodálatos még visszaemlékezni is a sok finomságra, amelyeket rengeteg ötlettel, gyakorta egyszerű alapanyagokból készítettek a bemutató csoportok. Sok szeretettel kínálták az egészséget támogató ínyencségeket, és az információkat arról, hogyan teljesítik ki az egészséges életet ezek a növényi alapanyagú (vegetáriánus) ételek, és hogyan lehet ügyesen elkészíteni ezeket. 

Idézzük fel milyen kóstolgatásokban is volt részünk:

    Gasztroház  Őrangyal  étterem :       „Lúgosító,  gyógyító  ételek”   

        ♥   sütőtökös  „egyensúly”-tál
♥   töltött gabonaalagút
♥   sokmagos kölessült
♥   Nigiri sushi
♥   saláták az ételek alapjául
♥   gyümölcsgolyó  (édes)         

    Krisna-Völgy :                   Tradicionális  dél-indiai  konyha  

        ♥   sabji  (indiai egytál étel)
♥   puri  (indiai lepény)
♥   pakora  (pálcikára tűzdelt rántott zöldségek)
♥   kukoricás rizs
♥   szilvás chatni  (édes-csípős dzsem)
♥   túrós parata  (túrós indiai lepény)      

    Lét-tudatos  konyha :         

        ♥   növényi  pástétommal krémezett szendvicsek
♥   ”reform”-golyók  (édesség)
♥   kekszek
♥   pogácsa        

    Nandafalva :                             

        ♥   „reggeli-étek”  pástétomok  (magyaros ízekkel)
♥   édesség  golyók             

    Jalagati  jóga  egyesület                      Teák  és  limonádék     :

        ♥   muffinok  (a teák mellé)             

    Jóga a mindennapi életben :         „Összhangban  kelet  és  nyugat”    

        ♥   saláta-variációk              

    Tudatos életmód klub :                 Magyaros  házi  ízek      

        ♥   bográcsos  krumpli  paprikás  házi sajttal
♥   babgulyás
♥   pizzák
♥   magvas  kenyér,    paraszt  kenyér
♥   bodza-ital            

    VegaFOOD :                    Akik  az  egészséget  házhoz  szállítják   

        ♥   rakott  tészta
♥   habos  kocka
♥   lasszi  ital  (joghurtos gyümölcs ital)             

    Újszegedi Biopiac :             Egyszerű  étel  kiváló  alapanyagból   

        ♥   mángoldos  tészta              

    Hansági Ferenc Vendéglátóipari és
Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola  diákjai : 

        ♥   zöldséges  lasagna
♥   rizskók
♥   répás  fasírt
♥   almás-sárgarépás  ital       

    Boldogságfalva :      

        ♥   tojásmentes  sütemény variációk.        

A kiállítók közül ketten jógabemutatót is tartottak a tantermekben. Tanácsadásra, beszélgetésre a  Lét-tudatos konyha és a  Tudatos életmód klub képviselői invitálták az érdeklődőket,  kineziológiai, alternatív gyógyászati, és ajurvédikus táplálkozástani témakörökben.

A második emelet  a szellemi táplálékok kínálatának terepe volt. 10 órától folyamatosan követték egymást az előadások neves előadóktól. Az egészséges életmódhoz elvezető megközelítési utakról hallhattunk  (életfelfogás, mozgáskultúra, gyógyítás, stb…); a táplálkozás irányából nézve a reformálási lehetőségeket,  a vegetarianizmusról is.

Megnyitó: 

09:30-10:00  Waldorf iskola bemutatkozása-Csetkovics Csilla iskola képviselő helyettes. Együttműködés a gyakorlatban- Gémesi Kornélia, Kovács Attila, Baranyai Erika Piros

Előadások:

10:05-10:20  Gasztroház-Őrangyal étterem és kávézó: Enni tudni kell (-avagy az étkezés törvényei) Farkasné Hazai Márta étterem tulajdonos és táplálkozási tanácsadó

10:25-11:00  Kristályok harmonizáló, egészség megőrző hatása testi lelki szinten. Dobra Izabella kristályterapeuta, Dobráné Lábodi Edina TC Energy Design képviselő

11:05-11:40  VegaFOOD: Hogyan étkezz egészségesen a munkahelyeden is? Dóka Róbert VegaFOOD ügyvezető igazgató, tulajdonos

11:45-13:15  Új medicina: Biologika (szerv atlasz)-Vajai Vadvirág terapeuta

13:15-13:45  Jóga a mindennapi életben rendszer és vegetáriánus életmód-Cseuz Tamás (Cetan Puri) Jóga a Mindennapi Életben Egyesület elnöke

13:45-14:15  Tudatos életmód klub- Ajurvédikus táplálkozás – Bhaktipada das lelkész / Krisna-Völgy

14:15-14:45  Életerő minden falatban (A jóga és a táplálkozás) – Dr. Bajzik Éva. Jalagati mozgásfilozófiája, avagy  jóga a XXI. században – Hacker Péter

14:45-15:00  Sorsunk és az étkezés kapcsolata – Hajas Mara védikus asztrológus

15:05-15:20  Étek vagy vétek, spiritualitás a konyhában – Tasi Beatrix mentál higiénés tanácsadó / Nandafalva

15:25-16:10  Lét-tudatos konyha: Holisztikus egészség szemlélet-a lelki egyensúly szerepe az életünkben – szuper táplálékok, avagy a hosszú élet titkai. – Kálmán Renáta táplálkozási tanácsadó és kineziológus

16:15-16:55  4D SzabadEgyetem: A testsúly, és testforma, mint társas kommunikáció – Puszta Csaba tanár

17:00-17:45  Mit mond az orvos: Méhészeti finomságok a gyógyításban – Dr. Eszes Gabriella belgyógyász háziorvos és természetgyógyász

17:50-18:20  Bio ételekől kevesebb is elég – Boros Attila egészség filozófus

18:20-19:00  Táncház: Táncoljunk együtt

A szüneteket  Fabulya Andrea versmondásai színesítették, aki székre pattanva adta elő a pillanatnyi hangulathoz illő irodalmi „ajándékait”.

Bizonyára sokak fejében felmerült a kérdés,hogy mi is az a Kanálforradalom. A Kanálforradalom mozgalom, amely a vegetarianizmust új, könnyen követhető, és vonzó módon mutatja be. Sok segítséget és tippet ad, hogy azonnal el lehessen kezdeni az egészséges, és tudatos életmódot. Határozottan elutasítja a káros dolgokat, de főleg az állatok bántalmazását. Sok ezer éves hagyományokban és a föld bolygó helyzetére vonatkozó tudományos felfedezésekben gyökeredzik.

A rendezvény tökéletesen tükrözte a Kanálforradalom mozgalom szellemiségét, ami távlati célokról is szólt. Az ott egybegyűltek hiszik, hogy ez az alternatíva egy napon majd kibontakozhat a maga valóságában, és eljön az az idő is, amikor mindez jobbá teszi a világot.

Bízunk abban, hogy a közösségi napon jelen volt  400 látogató közül senki sem maradt éhes vagy szomjas,  és szó szerint  „jó szájízzel”  távoztak.  Reméljük, felkeltettük az egészséges élet utáni vágyakozásukat, és életmódjuk megváltoztatását új ismeretekkel és kellemes tapasztalatokkal gazdagodva kezdik meg. 

A pozitív visszajelzések arra ösztönöznek bennünket, hogy  2013. évben  ismét belevágjunk egy következő  forradalom megrendezésébe.

Köszönjük a figyelmet és részvételt.  Reménykedünk ,hogy jövőbeni  igyekezetünk is eredményes lesz, és majd ismét együtt leszük!

Finomságok Kavalkádja rendezvény összefoglaló klipje itt nézhető meg.

A TiszapART Tv-re készült film anyag az alábbi linken található: 

http://www.youtube.com/watch?v=n0r09Hjtbec