Egy madarász egyszer különleges jószágot, egy picinyke aranymadarat fogott. Örömében hangosan felkiáltott: – Milyen szerencsés vagyok! Ha a királynak ajándékozom ezt az aranytollút, biztosan néhány arany üti majd a markomat!
Ám ekkor legnagyobb meglepetésére a hálóban vergődő madár megszólalt.
– Nézd, kedves madarász! Ha kapsz is értem jutalompénzt, az nem fog sokáig tartani, ráadásul a pénz nem minden, mert tartós boldogságot nem lehet vásárolni rajta. Ám ha elengedsz, három páratlanul értékes jótanácsot adok neked, melyeket ha betartasz, egész életedben boldog leszel.
Elgondolkodott a madarász, majd arra a döntésre jutott, ha e ritka szárnyas tud beszélni, ráadásul értelmesen, akkor bizonyára okos dolog lesz meghallgatni a tanácsait is. Így hát rábólintott az ajánlatra, de kikötötte, előbb hallani akarja a hasznos tanácsokat, ám ígéri, hogy utána visszaadja a madárka szabadságát.
– Első jótanácsom – kezdte az aranymadár –, sohase bánts senkit, se embert, se állatot! Ne akarj rosszat senkinek, s ne vedd el senki életét, még egy madárét se! A második: bármi anyagi veszteség is érjen, sose sajnáld, hisz a sors azt adja csak, amit az ember kiérdemel. S mivel anyagi dolgok sohasem tehetik igazán boldoggá az embert, ne fájjon azok elvesztése! A harmadik: sose higgy olyasminek, ami ellentmond a józan észnek, hacsak nem kapsz arra kézzelfogható bizonyítékot!
Mindez megfontolandó jótanács, gondolta a madarász, s kibontogatta a madárkát a hálóból. Az meg felszállt egy közeli fa csúcsára, s ott hangosan kacagni kezdett:
– De ostoba vagy, te madarász! Ha tudtad volna, hogy a begyemben egy akkora gyémánt van, mint egy gyerekfej, biztos nem engedtél volna el! Most viszont már késő, ilyen alkalmad a meggazdagodásra már sose lesz az életben!
Szánta-bánta oktondiságát a madarász, s törte a fejét erősen, hogyan foghatná be újra a madarat. Ismét kiterítette hálóját, csalit helyezett el benne, majd úgy tett, mintha hazaindulna, ám ehelyett elbújt a közeli bokrokban. Az okos kis madár azonban mindent látott.
– Hallod-e, te sajnálatra méltó szerencsétlen! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Azt mondtam, ha megfogadod a három jótanácsom, egész életedben boldog leszel. De alig telt el néhány pillanat, s te máris elfelejtetted mindazt, amit mondtam. Újra bántani akarsz egy állatot; meg vagy győződve arról, hogy anyagi kár ért, s ezt nagyon sajnálod, ráadásul mindezt egy valótlan állításra alapozod, hiszen gyermekfejnyi gyémánt nem is létezik, de ha létezne is, hogyan férhetne el egy olyan kis madár begyében, mint amilyen én vagyok? Oktondi embernek úgy látszik felesleges jó tanácsot adni, mert képtelen felfogni, hogy azt nem elég meghallgatni, de meg is kell jegyezni, s aszerint kell élni!
Forrás: Kagylókürt
|
Tanmesék | Nincs hozzászólás
———————————————————————————————————————————————————————-
|
Egy történetet a Védákból.
Szereplői egy egér és egy bölcs.
A bölcsnek misztikus erői voltak, és teljesíteni tudta mások kívánságait.
A kívánságok persze veszélyesek is lehetnek, mert nem igazán azt akarjuk, amit kívánunk. Zavart kelthet, ha valaki váratlanul teljesíti a kívánságunkat. Azt szeretnénk, ha minden pontosan a terveink szerint történne, hogy fenntarthassuk az uralom illúzióját.
Ebben a történetben egy kisegeret nagyon zavart, hogy állandóan üldözi egy macska. Kétségbeesésében elment a bölcshöz, és segítséget kért. Mindenki ismeri az egér helyzetét, mert valahogy mindenki komolyan aggódik a problémák miatt, amelyek látszólag veszélyeztetik a biztonságát és a boldogságát.
Az egér arra kérte a bölcset, használja a misztikus erőit, tartsa távol tőle a macskát. A bölcs szokatlan módon reagált; az egeret macskává változtatta, aki most boldogan elszaladt. De már rövid időn belül visszajött a macska. Panaszkodott, hogy most egy kutya kergeti. Ismét a bölcstől kért segítséget, aki őt most kutyává változtatta, és a kutya megkönnyebbülten elszaladt. De a kutyát hamarosan megtámadta egy tigris.
Szorongva és boldogtalanul futott vissza a kutya a bölcshöz, és panaszkodott a megoldásra, amely a problémáját tulajdonképpen nem oldotta meg, hanem még inkább rontott rajta. Végleges megoldást akart, ami megszabadítja minden gondtól. A bölcs most úgy teljesítette a kutya kívánságát, hogy tigrissé változtatta. A bölcs azonban mindjárt észrevette, hogy hibát követett el, mert a tigris máris éhesen szemlélte. Mielőtt a tigris egyáltalán támadhatott volna, a bölcs ismét visszaváltoztatta őt egérré.
Életünkben gyakran gondoljuk, hogy más körülmények között boldogabbak lennénk, aztán rájövünk, hogy minden helyzetnek vannak nehézségei. Ez az anyagi világ természete. Az a legbölcsebb, ha hálásan elfogadjuk a saját helyzetünket – a saját karmánkat – és a tapasztalatot a tanítónknak tekintjük, aki segít megoldani a feladatainkat, amelyekre a fejlődésünkhöz van szükség.
|
Tanmesék | Nincs hozzászólás
“Volt egyszer réges-régen egy Sziget, ahol az emberi érzések és tulajdonságok éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás, a Gazdagság és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a Sziget elsüllyed, ezért nekik el kell hajózniuk a Világba. Valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a Szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a Sziget teljesen elsüllyedt volna, a Szeretet elkezdett segítségért imádkozni. Ekkor a Gazdagság egy luxushajón úszott el mellette.
S a Szeretet megkérdezte:- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? – Nem, nem tudlak!- felelt a Gazdagság- a hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely a számodra.
- Ezután a Büszkeség közeledett egy csodaszép hajóval a Szeretet felé, így őt is kérlelni kezdte: – Büszkeség, kérlek! El tudnál vinni engem is? – Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni – a hajómon minden tökéletes, s te esetleg árthatnál ennek.
Így hát a Szeretet nagyot sóhajtott, s akkor meglátta a Bánatot…így őt is megkérte: – Bánat, kérlek, vigyél magaddal!
- Óh, Szeretet, – mondta a Bánat, – ha tudnád, én mennyire szomorú vagyok, s most egyedül kell maradnom a hajómon.
A Szeretet lemondóan elfordult, s ekkor megpillantotta a Vidámságot közeledni… odaszaladt hát ismét a parthoz és kiabálva kérlelni kezdte…de a Vidámság gyorsan elhúzott a Szeretet mellett, mert annyira elégedett és olyan boldog volt, hogy észre sem vette Szeretetet, meg sem hallotta a kérését.
Szeretet teljesen magára maradt, s ekkor hirtelen megszólalt egy hang: – Gyere Szeretet, én elviszlek Téged.- s Szeretet látta, hogy egy öregember szólt hozzá. Szeretet annyira hálás és boldog lett, hogy elfelejtette megkérdezni az öregember nevét, s ez csak akkor jutott eszébe, mikor már újra biztonságban volt, de megkérdezni tőle már nem tudta, mert alig értek partot, az öreg máris tovahajózott… Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért felkereste a Tudást, s kíváncsian kérdezte tőle: – Tudás, meg tudod mondani nekem, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt, – felelte a Tudás. – Az IDŐ?- kérdezett vissza Szeretet- vajon miért segített rajtam az IDŐ?
S a Tudás válaszolt: – Azért, mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos lesz a Világban, az emberek életében a Szeretet.”
——————————————————————————————————————————————
Márpedig számít
Volt egyszer egy bölcs, aki az óceán partjára járt írni. Nagyon különleges ember volt, ugyanis a kultúra két legjavát kapcsolta össze: egyszerre volt költő és tudós. Eme két szemszögből éleslátással és gyönyörűen írt a világról és a benne betöltött szerepünkről.
Az volt a szokása, hogy a parton sétált, mielőtt munkához látott volna. Egy nap épp a part mentén andalgott, amikor észrevett egy embert, aki úgy mozgott, mint egy táncos.
Magában mosolygott, ahogy arra gondolt, hogy valaki tánccal üdvözli a nap kezdetét, és meggyorsította lépteit, hogy utolérje őt. Ahogy közelebb ért, látta, hogy egy fiatalember volt az, és nem táncolt, hanem lenyúlt a homokba, felemelt valamit, és óvatosan az óceánba dobta.
Ahogy odaért hozzá, megkérdezte:
– Mit művelsz? – A fiatalember megállt, felnézett és így válaszolt:
– Az óceánba dobom a tengeri csillagokat.
– Azt hiszem inkább azt kellett volna firtatnom, hogy minek dobod a tengeri csillagokat az óceánba.
– A nap már felkelt, és hamarosan apály lesz, és ha nem dobom őket a vízbe, elpusztulnak
– De, fiatalember, nem látod, hogy több kilométernyi partszakaszon hevernek a tengeri csillagok? Nem sokat számít ami teszel.
A fiatalember udvariasan meghallgatta, majd lehajolt, felvett még egy tengeri csillagot, és a vízbe dobta a hullámok közé.
– Annak az egynek, annak számított.
Válasza felbőszítette a bölcset, ezért azt sem tudta, hogy válaszoljon. Ezért inkább vissza fordult és visszavonult a kis kunyhójához, és elkezdett írni.
Egész nap, miközben írt, annak a fiatalembernek a képe üldözte őt. Megpróbált szabadulni tőle, azonban nem sikerült. Végül késő este ráeszmélt arra, hogy ő, a tudós poéta nem értette meg a fiatalember tetteinek lényegét.
Rájött arra, hogy amit a fiatalember úgy döntött, hogy nem marad az univerzum puszta szemlélője, és nézi, ahogy az elmúlik, hanem cselekszik és változtat a helyzeten.
A tetteinkkel mi is változtathatunk magunkon és a körülöttünk levő világon. A magam életében megpróbálok úgy eltölteni minden napot, hogy segítsek másoknak a tökéletességhez vezető lelki útjukon. Lehet, hogy nem okoz jelentős változást a világban, azonban valakinek mégis számít.
Boldogság
Tanmesék | Nincs hozzászólás
Ingyen ételt osztottak a rászorulóknak
Szeged – 500 adag vegetáriánus székelykáposztát házi sajttal, valamint gyümölcsöt és zöldséget osztottak ki csütörtökön a Boldogságfalva Alapítvány szeretetkonyháján a Mars téren.
A közhasznú szervezet elnöke, Szalma Róbert, aki csak kanálforradalmárnak titulálja magát, lapunknak elmondta: egyre nagyobb szükség van a segítségre, mert egyre több a szegény ember. A Krisna-hívő szerint minden eddigi segítségnél többet kell nyújtani a rászoruló embereknek. Az alapítvány heti egy alkalommal biztosít ingyen meleg ételt Szegeden azoknak, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Segítenek a vakoknak, siketeknek, mozgás- és értelmi sérülteknek, valamint a nagycsaládosoknak. S ilyenkor nem csupán házhoz szállítják az ételt, de beszélgetnek is az ellátottakkal, meghallgatják gondjaikat, élettörténetüket. Az alapítvány támogatói cégek és magánszemélyek.
Szalma Róbert elmondása szerint Boldogságfalván egyre több önkéntes vállal feladatot, akik között vannak kőművesek, tanárok és egyetemisták. A kanálforradalmár napi rendszerességgel adna ingyen meleg ételt a rászorultaknak, de ehhez kellene egy állandó konyha. Tudomása szerint két olyan városi tulajdonú helyiség is van, ahol korábban konyha működött, s kis ráfordítással újra be lehetne indítani azokat. Szalma Róbert már benyújtotta igényét a fenti helyiségekre az önkormányzathoz. Reméli, hogy megkapja az alapítvány valamelyik üres helyiséget. A kanálforradalmár szerint a szociális szolgáltatás átvállalásával a város is jól járna.
SZABÓ C. SZILÁRD – DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP - 2011.12.29.
———————————————————————————————————————————————————————
Boldogságfalva
Közhasznú Alapítvány
Szeretetkonyhája
ingyen ételt ad!
2011. 12. 29-én (csütörtök)
15 órától – 16 óráig
Várjuk szeretettel. Jó étvágyat!
Helyszín: Szeged, Mars tér
Közlemények | Nincs hozzászólás
Képzeld el, hogy egy milliomos fia utazik egy kocsiban egy dombon. Hirtelen az autója megcsúszik, és 30 métert zuhan. Valahogy kiugrik a kocsiból, mielőtt az felrobbanna. Szerencsére egy homokdűnére esik a völgyben. Túléli a balesetet, azonban a fejét ért ütés miatt elveszíti az emlékezetét.
A törzs, amely a völgyben lakik, megmenti, nevet adnak neki és szerepet jelölnek ki számára a közösségükben. Bár ő egy herceg, úgy dolgozik most, mint egy favágó.
Milliomos apja megkeresi őt, azonban a fia nem ismeri fel őt, arról nem is beszélve, hogy visszatérjen hozzá. Az apjának meg kell bíznia egy orvost, aki sokkterápiát alkalmaz rajta. Bár eleinte gyengélkedik a sokkterápiától, végül felgyógyul az amnéziából. Eztán visszatér az apjához, és boldogan él, amíg meg nem hal.
Ehhez hasonlóan, mi mind Isten szeretett gyermekei vagyunk, aki minden király közül a legkiválóbb, a legtehetősebb személy. Sajnos lezuhantunk eredeti otthonunkból, a lelki világból, ebbe az anyagi világba, és lelki amnéziában szenvedünk.
Születésünktől fogva a társadalom önazonossággal és szereppel lát el minket – ez és ez vagy, az a célod, hogy ilyen és ilyen képzett legyél. Ezért úgy működünk, mint a beprogramozott robotok, jelentéktelen érzéki élvezetért küzdünk, felaprítjuk a vizsgák és projectek fáit, és az aggodalom és kötelezettség rönkjeik cipeljük a vállunkon.
Isten eljön ebbe az anyagi világba vagy elküldi a saját fiát, prófétáit vagy híveit, hogy visszahívjanak minket a valós életbe, ahol örök boldogság vár ránk Vele. Mi azonban észre sem vesszük saját örök atyánkat, arról nem is beszélve, hogy visszatérnénk Hozzá.
Isten, mivel feltétel nélkül, túláradóan szeret minket, és a jóakaró atyánk, nem veszi magára a sértéseinket, amikor elhanyagoljuk vagy elutasítjuk Őt. Azonban mivel nem működünk vele együtt, az anyagi természetet használja sokkterápia gyanánt.
A sokk a következő háromszoros szenvedésből áll: adhyatmika klesa (mentális stressz, testi betegségek stb.), adhidaivika klesa (természeti katasztrófák, időjárás okozta kényelmetlenségek stb.) és adhibautika klesa (viták, válás stb.). Ezen felül ott van a négy anyagi probléma: az öregkor, a betegség, halál és újraszületés.
Isten nem akarja, hogy szenvedjünk, de ha a szenvedés az, amire nekünk szükségünk van ahhoz, hogy meggyógyuljunk, akkor mint bármelyik felelősségteljes apa, lelki megváltásunk érdekében hagyja, hogy ideiglenes szenvedést tapasztaljunk.
Srila Prabhupada, lelki tanítónk azt mondta: „Az anyagi létezés gyötrelmei közvetve arra emlékeztetnek minket, hogy nem vagyunk összeférhetőek az anyagi világgal.”
Hogyan? Ezek a szenvedések habár zavaróak, arra indítják az intelligens embereket, hogy Krisna képviselőihez forduljanak: az olyan szentírásokhoz, mint a Bhagavad-Gíta ill. szent tanítókhoz.
Az a megvilágosodás, amelyet felajánlanak, a lelki amnéziánkból való kigyógyulás kezdetét jelentik, és a lelki világba való visszatérésünk felé vezető ösvényt kövezi ki, amin mint isteni hercegek haladhatunk.
Tanmesék | Nincs hozzászólás
Egyszer egy király kora reggel összehívta a minisztereit és azt kérdezte tőlük: „Éjszaka volt egy nagyon élénk álmom. Pillangóként virágról virágra szálldostam és nektárt ittam. Olyan tisztának és valóságosnak tűnt az álmom, hogy most komolyan kételkedem abban, hogy vajon én egy király vagyok, aki azt álmodta, hogy egy pillangó, vagy pillangó vagyok, aki most azt álmodja, hogy király?”
Az álmok mindennapos jelenségében áll az egyik legnagyobb emberi rejtély. Mi az álom? Vajon valós-e? Ha nem, akkor egy rémálom miért gyakorol igazi hatást a testre, hogy közben megizzadunk, levegő után kapkodunk, ami csak akkor történik, ha tényleg loholunk, féltve életünket? Lehetséges-e, hogy éberen töltött életünk is csak egy álom?
Ha visszatekintünk egy elmúlt álombéli tapasztalatra és ébren töltött életünkre, találunk-e lényegi eltérést? Mindkettőnek vége szakadt és mást már nem tehetünk, mint hogy emlékezünk rájuk. Azért nevezzük álomnak azt, amit alvás közben tapasztalunk, mert véget ér, amikor felébredünk. Vajon a halál is olyan lesz-e, mintha felébrednénk egy álomból, amit most ébrenlétnek tapasztalunk?
Ha mélyen elgondolkodunk az álmainkról, azt jelzik számunkra, hogy különbözünk a testünktől. Amikor álmodunk, a testünk az ágyon hever, nem tapasztal semmit fizikailag. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy kerget minket egy tigris, vagy egy hercegnővel múlatjuk az időnket. Ez azt jelenti, hogy én – az érzelmek tapasztalója – nem ez a test vagyok.
A védikus szentírások szerint a tudat 4 állapot között ingadozik: jagruti (normál ébrenlét), svapna (álom), susupti (mély álomtalan alvás) és samadhi (isteni megvilágosodás). Valódi önazonosságunkat, mint lelkek, Isten szeretett gyermekei, csak a samadhi állapotában tapasztalhatjuk. Jelenleg habár fizikailag ébren vagyunk, lelki szempontból szunnyadunk.
Ezért, hogy válaszoljunk a király kérdésére: Ő Isten lelki gyermeke, aki azt álmodja magáról, hogy király (jagruti). Ezen az álmon belül van egy másik álma, melyben ő egy pillangó (svapna).
Egy alvó ember még a ragyogó nap létezését is képtelen észlelni, habár a nap tartja fenn az ő életét. Ehhez hasonlóan, mivel lelki értelemben véve alszunk, nem tudjuk Isten létezését és szeretetét megtapasztalni, bár Ő Maga tartja fenn az életünket azáltal, hogy hőt, fényt, levegőt, vizet és élelmet biztosít számunkra. De ahogy egy alvó ember is csak valamilyen hangra ocsúdhat fel, úgy mi is csak egy lelki hangvibráció segítségével térhetünk magunkhoz lelki szendergésünkből, ami nem más, mint Isten szent neve. Ezért énekeljük és ébredjünk fel a halhatatlan szeretettel teli, minket megillető örömteli életre.
Tanmesék | Nincs hozzászólás
Képzeld el, hogy épp az autódban ülsz, és egy zsúfolt úton araszolsz a csúcsforgalomban. Zaj és füst vesz körül mindenhonnan téged, ahogy az emberek a munkahelyükre igyekeznek. Hirtelen a forgalom megáll. „Ó, ne!” – kiáltasz fel mélabúsan. „Nem akarok még egy forgalmi dugót!” Fékek csikorognak, dudák kürtölnek, az emberek a bajuszuk alatt átkozódnak. Érzed, ahogy felmegy benned a pumpa; már megint elkésel.
Ahogy azzal küzdesz, hogy az érzelmeidet palástold, egy feletted elszálló repülő vonja el a figyelmedet. A repülő hamarosan eltűnik, a kék égen azonban elidőzik kicsit a szemed. Látod, ahogy a madarak méltóságteljesen szállnak az égen. Néhányuk egy rövid szárnycsapás után megpihen, hogy tovább vigye őket az áramlat. Mély levegőt veszel, ahogy szemre vételezed a hatalmas eget, melyet művészi felhők tarkítanak. A látvány fensége olyan békével és nyugalommal tölt el, amelyet már régóta nem éreztél. Amint pár értékes és végtelen pillanat eltelik, a szíved menedéket talál a természet nemességében. Úgy érzed, hogy mély nyugalmat tapasztalsz; érzed, ahogy a feszes izmok ellazulnak, lélegzésed elmélyül és egyenletesebbé válik, tested feszültsége egy sokkal kényelmesebb helyzetbe kerül a kocsiülésen.
Erről jut eszedbe – forgalmi dugóba keveredtél. Ahogy körülnézel, és a káoszt vizslatod, különös módon nyugodtnak érzed magadat. Olyan, mintha egy lennél a sok madár közül, és csak mint megfigyelő tekintenél le a kaotikus jelenetre alattad.
Az előtted álló jármű elindul; te is megindulsz, úgy érzed, hogy megfiatalodtál és felélénkültél. A forgalmi dugónak vége, de tudod, hogy valami csodálatos dolog vette kezdetét az életedben. Felfedezted, hogy milyen felemelő, átformáló ereje van annak, ha egy kellemetlen helyzetet madártávlatból szemlélsz. Eltökéled, hogy megtartod ezt az erőt a jövőben is, bármikor érjenek is kellemetlenségek.
Amikor előre nem látható világi vagy személyes események kénye kedvére vagyunk kiszolgáltatva, és nem tudjuk a helyzetet irányítani, elveszítjük a hatalmunkat az események felett. Azok, akik hagyják, hogy ez magukkal ragadja, az ebből eredő stressz hatására megrendülhetnek. Másrészt, ha egy gondterhes helyzetet madártávlatból szemlélünk, az segít abban, hogy farkasszemet nézzünk a nehézségekkel, és erőt ad. Ahogy a forgalmi dugó is, bármennyire kényelmetlen legyen is, sosem tart örökké. Buddha azt mondta: „Ha valaki sosem szenvedett, sosem kapott áldást.”
Tanmesék | Nincs hozzászólás
Sokakat vonzott a Ligetfesztivál
A rászorulóknak a Boldogságfalva dolgozói osztottak ingyen ételt, a legnagyobb sor talán mégiscsak itt kígyózott.
Forrás: Szegedi Tükör 2011. augusztus
Boldogságot!
Kiosztottuk a rászorultaknak augusztus 20.-án az 500 adag házi sajtos vega-lecsót.
Ezúton is szeretném megköszönni önkéntes segítőimnek a munkájukat és az adományozóknak a támogatásokat.
Tisztelettel és Köszönettel: Szalma Róbert (a kanálforradalmár)
Közlemények | Nincs hozzászólás
Volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy
tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első:
- Én vagyok a béke!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.
A második
azt mondta:
- Én vagyok a hit!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan
így szólt a harmadik gyertya:
- Én a szeretet vagyok!
Nincs már erőm tovább égni!
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Erre ki is
aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
- De hát mi történt?
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a
negyedik gyertya:
Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
Én vagyok a remény!
A gyermek szeme felragyogott, megragadta a még égő gyertyát, s
lángjával új életre keltette a többit.
Tanmesék | Nincs hozzászólás
Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal.
Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.
- Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.
- Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
- Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: “Jézus, Józsi vagyok”, aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt.
Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye.
Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
- Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
- Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította: – De hisz délben soha nem jön senki!
- Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: – Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.
Tanmesék | Nincs hozzászólás
